
Amikor múltkor azt állítottam, az egyszarvúak megszállták az életünket, nem vicceltem (ilyen horderejű kérdésben ez nem is lenne illendő). Az egyszer hatéves, ámde háromszor ünneplő kiscsajszi szülinapi zsúrját is áthatotta az unikornis-láz. Unikornisos kincskeresés, unikornisos feladatok, egyszarvú szarv formájú virslis tekercsek és pillecukor egyszarvak, unikornis kekszek, no meg nyilván egy minden visszafogottságtól mentes, agyba-főbe cicomázott unikornis torta voltak a buli minimálfeltételei.
Fiúgyerek, bár ezidáig szinte önszántából látta el húgai zsúrján a feladatkitaláló és animátor szerepét, értesülve a buli unikornisos mivoltáról, bejelentette, hogy ez már neki is túlzás, és kategorikusan elzárkózott mindenféle részvételnek még az árnyékától is. Álláspontja a későbbiekben sem változott: a buli előtt két órával a lefüggönyözött szobájába zárkózott egy beélesített fülhallgató társaságában, és csak néhány dobhártyaszaggató óra elteltével merészkedett elő. Nem kárhoztatom ezért: a lakásban csapatostul fejvesztve kergetőző, nyolc-tíz percenként sikítóversenyt rendező óvodások módfelett rémisztőek.
Na de jöjjenek is az unikornis buli elmaradhatatlan kellékei arra az esetre, ha titeket is az a megtiszteltetés érne, hogy egyszarvú szülinapot szervezhettek!
Valamiért az én kedvenceim ezek az unikornis szarvakat megtestesítő pillecukor nyársak lettek. A nagy rajongásban közrejátszhat az a dicséretes tény, hogy semmilyen gondolkodási tevékenységet nem igényel az elkészítésük, viszont legkésőbb a negyvennyolcadik pillecukor nyársra húzásakor elérkezünk a tökéletes transz állapotába. Hozzáteszem, a rajongás a gyerekeket is utolérte: nagyjából a küszöbünk átlépése utáni másfeledik percben már egyetlen nyárs sem volt, csak egy kupac üres pálca.


Természetesen rózsaszínű unikornis kekszek is készültek a zsúrra, szempillafetisiszta gyermekek dolgoztatásával. Ezt a shortbread-et színeztük céklaporral, az ízén abszolút nem érződött. Szerintem meglehetősen cukik lettek:

És akkor az unikornis torta (ami mogyorókrémes volt by the way)! Bár alapvetően a visszafogott design híve vagyok, ez az elv most távolról sem érvényesült: egész egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a kis virágok és felhőcskék tortára pakolászását. Szerencsére hajnali egykor kifogytam a szuflából.
A tortát rózsaszínre színezett fondanttal burkoltam. Az unikornis fejéhez sablont készítettem kartonpapírból. Ehhez tök jól jön például egy kifogyott kekszesdoboz papírja, kár hozzá egy érintetlen kartont elhasználni. A sablon mentén aztán körbevágjuk a fondantot. Ezt úgy a legkönnyebb kivitelezni, ha a kinyújtott fondantot pár percre hűtőbe tesszük: ennyi idő alatt megkeményedik annyira, hogy nem fog deformálódni vágás közben. A szemet, szájat (a házi őrszem már aludt, így, ellentétben a múltkori unikornis figurával, ez a példány nem maradt száj nélkül) ételfestékes filccel rajzoltam az egyszarvú arcára, de fekete fondanttal is működik. A frufru szivárványos tincseihez vékony kukacokat gyúrunk, és kis vízzel feltapasztjuk. A szarvat két azonos színű, vékony hurkából csavarjuk össze.
A torta tetejébe szúrt felhőknek kell egy kis szilárdulási idő, így ezeket érdemes egy nappal korábbal elkészíteni. A nem túl vékonyra kinyújtott, és felhő kiszúróval kivágott fondantot olyan helyre tesszük, ahol nem kell mozgatnunk (például egy deszkára), majd óvatosan két cukrászati virágdrótot szúrunk bele. Nem mozdítjuk meg, nehogy kitáguljon a lyuk, és hagyjuk száradni – legjobb a hűtőben. Másnap óvatosan a torta tetejébe szúrjuk a felhőket a drótnál fogva (ha a felhőt nyomjuk lefelé, előfordulhat, hogy a drót kiböki a tetejét). És voilá:

A bulin készültek még unikornis szarvak is fagyitölcsérből. Minden gyerek kapott egy fagyitölcsért, melyet olvasztott fehércsokival lekent, majd apró pillecukrokkal, cukorgyöggyel és gumicukor spagettivel díszített. Természetesen a kidekorált szarvakról egyetlen vállalható fénykép sem készült, viszont rendelkezem egy halom gyerektarkót ábrázoló felvétellel, ha esetleg úgy hozná a szükség.
Jégvarázsos buli ötletekért, mókusos emeletes tortáért és Barbie tortáért sem kell a szomszédba menni, nézelődjetek!
Ha tetszett a poszt, örülök, ha megosztod. Kövesd a Sweet and Crazy Facebook oldalt, hogy ne maradj le semmi érdekesről! Várlak az Instagramon és a Pinteresten is!