Bagolytorta variációk a maximális bölcsességért

bagolytorta készítése - ötletek

Legapróbb lánykánk, hűen a “nekem is az kell, ami a nővéremnek” szellemiséghez, madaras tortát rendelt a szülinapjára. Az anyja pedig, hűen a “két egyforma tortát nem csinálunk” legalább olyan remek szellemiséghez, a madárságot rendszertani szempontból értelmezve, bagolytortát készített. Szám szerint kettőt: egy kicsit baglyosat és egy nagyon baglyosat. A lányka pedig, mint kiderült, ért a rendszertan nyelvén: nagyjából fél perc alatt tüntette el a baglyok teljes sorát, széles vigyorral az ábrázatán, és érezhetően bölcsebb lett a végére. 🙂 

Sok okoskodás most nem lesz, bölcsességnek itt vannak a baglyok, csak egy kis ötletadó, ha bagolytorta gyártásra adnátok a fejeteket!

baglyos torta - fondant bagoly figura készítése

Bagolytorta és fondant bagoly figura készítése egyszerűen

Néhány elmés gondolat a bagolytortához:

  • annál baglyosabb küllemű a torta, minél jobban közelülőek és bandzsák a bagoly szemei
  • először fülesbagolyban gondolkodtam, de nem a bagolytorta alapszínében készítettem el a füleket, hanem világos rózsaszínben, és így erősen macskás, na jó, inkább malacos jelleget öltött a torta, úgyhogy fül helyett szemöldököt kapott végül
  • a bagoly alapjáraton nem kerek (nahát!), ezért a szárnyakat érdemes úgy elhelyezni, hogy hosszanti irányban nyújtsák a baglyot

Azt hiszem, ezzel minden roppant fontos információt elmondtam bagolytorta készítés ügyben. Talán még annyi, hogy a baglyoknak jól áll a nutellás töltelék. 🙂 (A burkoláshoz segítséget pedig itt találtok.)

És akkor térjünk is át a fondant baglyokra, ahol legalább ilyen bőkezűen szórom a tudnivalókat. 🙂

bagolytorta készítése házilag

A legegyszerűbb fondant bagoly figura úgy készül, hogy gyúrunk egy gombócot, óvatosan picit ellapítjuk (picit!!), majd a tetejébe az ujjunkkal bemélyedést készítünk, és a kis fülecskéket felfelé húzzuk. Drága fiam szerint olyan a baglyom, mintha ráültek volna a fejére, de szerintem ez a tulajdonság a baglyok többségének kifejezetten jól áll. 🙂

fondant bagoly figura készítése

A szárnyakat kis szívkiszúróval készítettem, a begyén a fedőtollakat (muszáj volt valami elegáns, és anatómiailag teljesen inkorrekt kifejezéssel előállnom, pikkelyeket csak nem írhatok 🙂 ) hosszában félbevágott szívószállal mintáztam. És nagyjából ennyi.

Ja, dehogy! Ültessük a baglyokat finom csokitortára, abból baj nem lehet!

Kutyás tortával sem foghattok mellé, de a pandatorta is cuki. No meg a cicás is.

baglyos torta házilag - fondant bagoly figura készítése

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s