Sajtkrémes-áfonyás torta térdre borulva

sajtkrémes-áfonyás torta Valentin-napra

Térdre borultam, és sajnos nem Férj előtt, pedig ezt a Valentin-nap igencsak indokolta volna. Ehelyett én inkább – friss szabadulásomat ünnepelve a Covidból – nyomtam egy triplaszaltót a betonon, mert az úgy az igazi. Bravúros mutatványomhoz öthónapos, ám igencsak termetes kajla kutyánk szolgáltatta az apropót, aki séta közben, kihasználva nemfigyelésem pillanatát, bámulatos iramban turbó fokozatra gyorsult, és úgy elrántott a pórázzal, hogy azt Frakk és Károly bácsi is megirigyelte volna. Esés közben épp csak annyi időm maradt, hogy kislánykám hajába alaposan belekapaszkodjak, és őt is magammal rántsam a mélybe, mert egy tincs hajnál nyilván kevés jobb eszköz kínálkozik egyensúlyunk visszaszerzésére. Nos, bár járni azóta nem tudok, ez természetesen nem akadályozott meg abban, hogy a szuperprodukcióm előtt elkezdett sajtkrémes-áfonyás torta befejezése okán mozdíthatatlan térdkalácsaimmal egy felhőtlen órácskát ficánkoljak a konyhában, majd R2D2-t megszégyenítő kecses mozdulatokkal meg is örökítsem az alkotást. De most legalább a kalórialedolgozás legkisebb reménye nélkül, felpolcolt lábakkal élvezhetem a torta minden édes falatját.

sajtkrémes áfonyás torta - Valentin-napi torta

Sajtkrémes-áfonyás torta recept

Hozzávalók (egy 18 cm-es, 3 lapos tortához):

Áfonyás-kakaós piskóta:

2 tojás

100 g (nád)cukor a sárgájához

40 g (nád)cukor a fehérjéhez

10 g cukrozatlan kakaópor

165 g liszt

0,75 dl olaj

0,75 dl tej

fél csomag sütőpor

csipet só

70-80 g áfonya

Citromos sajtkrém áfonyával:

400 g natúr krémsajt

300 g habtejszín hidegen

95 g porcukor

1,5 – 2 csomag expressz zselatin fix

2 citrom reszelt héja

vaníliakivonat

70-80 g áfonya

+ további áfonya és habcsók a díszítéshez

sajtkrémes áfonyás torta recept - Valentin-napi torta

Elkészítés:

A szív formájú habcsókokat már napokkal előbb legyárthatjuk. Én ezt a svájci habcsókreceptet használtam, és kerek végű díszítőcsővel formáztam a szíveket a sütőpapírra.

Az áfonyás-kakaós piskótához a fehérjéből a kevesebb cukorral habot verünk, majd kihabosítjuk a sárgáját is a többi cukorral. A sárgájás habhoz dolgozzuk a tejet és olajat, majd hozzászitáljuk a száraz hozzávalókat, és habverővel simára dolgozzuk. Óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot, majd belekeverjük az áfonyaszemeket is. Egy tortaforma aljába sütőpapírt terítünk, beleadagoljuk a masszát, és 175 fokos sütőben, légkeverés nélkül, kb. 40 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Kivágjuk a formából, és fejtetőre állítva, rácson hagyjuk teljesen kihűlni. A piskótát vízszintesen három lapba vágjuk.

A citromos sajtkrémhez a krémsajtot kikeverjük a porcukorral, majd ízesítjük a citromhéjjal és vaníliával. A hideg habtejszínből habot verünk, a krémsajtba forgatjuk, majd több részletben hozzádolgozzuk a zselatin fixet is. Én csak egy csomaggal használtam, de az egyértelműen kevés volt, úgyhogy ti másfél vagy két csomagot tegyetek bele.

Összeállítjuk a tortát. Egy tiszta tortakarikába alulra egy áfonyás piskótalapot helyezünk, majd ráhalmozzuk a sajtkrém közel felét, és megpotyogtatjuk áfonyával. Jöhet az újabb piskóta, sajtkrém és áfonya, majd végül a harmadik piskóta és a maradék krém zárja a sort. A tortát pár órára hűtőbe tesszük, pofára esünk, buzgó sántikálás közepette kiszabadítjuk a formából, megigazítjuk az oldalán a krémet, ha szükséges. Kidekoráljuk a tetejét áfonyával és szív alakú habcsókokkal, majd fekete nadálytővel leápoljuk a lábunkat, és már kész is.

Ez a gluténmentes máktorta is áfonyás, nézzétek meg, vagy próbáljátok ki ezt a sajt mousse tortát.

Ha tetszett a poszt, örülök, ha megosztod. Kövesd a Sweet and Crazy Facebook oldalt, hogy ne maradj le semmi érdekesről! Várlak az Instagramon és a Pinteresten is!

sajtkrémes áfonyás torta recept - Valentin-napi torta

Egy gondolat “Sajtkrémes-áfonyás torta térdre borulva” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s