
Abban a pillanatban, amint kiderült, hogy az érzékeny bőröm miatt üdvös lenne tartózkodnom a citrusféléktől, citrusos édességek egész garmadája öltött formát a fejemben. Természetesen nem is tétlenkedtem sokáig: először egy citromkocka készült el, majd biztos ami biztos alapon sort kerítettem zsinórban három különböző mandarinpite lesütésére is. Ez a mandarinkrémes tart volt a harmadik a sorban, és azt kell mondjam, ha soha többet semmilyen más édességet nem ehetnék, csak ezt, nem lennék boldogtalan. Ugyanezt a bőrgyógyászról már nem merném állítani.
Persze a mandarinkrémes boldogsághoz vezető út sosem zökkenőmentes. Amikor a jóravaló gyermek felvidult képpel közölte, hogy “Anya, a krém már nem folyós!”, azonnal tudtam: amikor kockázatosnak ítéltem meg a mandarinpite teraszon történő hűtését, igazam volt. Amikor ennek ellenére mégis odatettem, már kevésbé. Rásandítok: “Drágám, honnan tudod?” Tárgyilagos válasza: “Próbáltam beletúrni, de már nem lehet.” Jobb szemöldök fel (az enyém): “Te belenyúltál a pitébe???” Ártatlan ábrázat kikerekedett szemekkel (az övé): “De hát nem lett semmi baja!” Kisded szemmel láthatóan nem érti a problémát. Megismétlem magam az érthetőség kedvéért: “Te belenyúltál a pitébe??????” “Csak azért, mert láttam, hogy nem puha.”
A gyereknek röntgenszeme van. Nekem meg hatalmas mázlim: a mandarinpitén – minden várakozás ellenére – külsérelmi nyom nem látható.

Mandarinkrémes tart avagy mandarinpite recept
Hozzávalók (10×29 cm-es tart formához, ez kb. 5 adag):
Kakaós tart tészta:
70 g liszt
6-7 g cukrozatlan kakaópor
10 g darált mandula
15 g porcukor
2 ek hideg víz
40 g hideg vaj
csipet só
Mandarin curd (angol mandarinkrém):
200 g mandarinlé (kb. 5 nagy vagy 7 közepes mandarin)
18 g étkezési keményítő (kukoricakeményítő)
80 g cukor
3 tojássárgája (M-es)
75 g vaj
+ mandarin a díszítéshez

Elkészítés:
A tart tésztát nagyjából bármennyivel korábban elkészíthetjük: a nyers massza fényévekig eláll a fagyasztóban, de a kisütött tart is jól bírja magát pár napig. A hideg vajat a liszttel és sóval aprítóban morzsásra dolgozzuk, és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Legalább fél órára hűtőbe tesszük, majd vékonyra nyújtjuk, és kibéleljük vele a tart formát. A kilógó széleket késsel levágjuk, a pitetészta alját sűrűn megszurkáljuk. Hűtőbe tesszük 10 percre. Kivesszük a hűtőből, alufóliával kibéleljük, és feltöltjük a pitét – nehezék gyanánt – babbal, rizzsel, nagyon menők sütőgyönggyel, hogy megtartsa a formáját sütés közben. 180 fokon – légkeveréssel – vakon sütjük kb. 15 percig. Eltávolítjuk a nehezéket és alufóliát, és további kb. 10 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A mandarin curd-höz kifacsarjuk a mandarinok levét. A keményítőt kikeverjük a tojások sárgájával és a cukorral, majd kevés mandarinlével csomómentesre dolgozzuk. Hozzáöntjük a többi mandarinlevet is, és közepes lángon – folyamatos keverés mellett – sűrűre főzzük (rottyanjon is!). Belekockázzuk a vajat, és botmixerrel selymesre keverjük. Lefóliázzuk a felszínét, és a hűtőben hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. A kihűlt mandarinkrémmel megtöltjük a tartot, és hűtőbe tesszük legalább négy órára. Merészek a teraszon hívják ki maguk ellen a sorsot. Ha átment a mandarinkrémes tart a turkálás-próbán, szimpatikus mandarinszeletekkel díszítjük, és lelkesen elfogyasztjuk.
Aki idáig jutott az olvasásban, az megérdemel egy kis jutalmat, egy titkot az életünkből: ez a mandarinpite volt hivatott megünnepelni, hogy Férjjel éppen 20 éve nyűjük egymást. Jupiii!
Citrusrajongóknak ez a citromkrémes blondie torta, ez a narancskrémes mákos guba torta és ez a narancs curd-mák-túró mousse torta is erősen ajánlott.

Ha tetszett a poszt, örülök, ha megosztod. Kövesd a Sweet and Crazy Facebook oldalt, hogy ne maradj le semmi érdekesről! Várlak az Instagramon és a Pinteresten is!