
Mivel fiúgyerek kedvence a tiramisu, szülinapjára menetrendszerűen minden évben valamilyen tiramisu tortát kap. Idén azonban a nagy családi köszöntésen már letudtam a kávés részt, úgyhogy most fókuszálhattam csak a misura. Azt feltételeztem, hogy egy oreomisu tortával nem nyúlhatok mellé, és az élet – kivételesen – visszaigazolta a döntésemet. Olyannyira, hogy az ünnepelt kávétagadó húgocskája meg is jegyezte, hogy végre egy torta, amiből ő is tud enni. Nyilván az évi további nagyjából 50 torta, amiből szintén tud, még nem éri el az érzékelhető mennyiség szintjét.

Oreomisu torta recept
Hozzávalók (kb. 18 cm-es formához):
Oreo kekszes alap:
120 g Oreo keksz (töltelékkel együtt)
50 g vaj olvasztva
Oreos tiramisu réteg:
415 g mascarpone
5 tojás
35 g cukor a fehérjéhez
70 g cukor a sárgájához
8 lapzselatin
vaníliakivonat
kb. 24 Oreo keksz a rétegzéshez
+ Oreo keksz és egyebek a díszítéshez

Elkészítés:
Az Oreo kekszes alaphoz az Oreo kekszeket töltelékkel együtt finomra daráljuk, majd összekeverjük az olvasztott vajjal, és a tortaforma aljába nyomkodjuk. Behűtjük.
A tiramisu réteghez a tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét a kevesebb cukorral habbá verjük. A sárgáját szintén kihabosítjuk a maradék cukorral. A mascarponét kikeverjük a vaníliával. A lapzselatint jéghideg vízbe áztatjuk, kinyomkodjuk, majd közepes lángon felolvasztjuk. Amint folyékonnyá vált, hozzákeverünk először egy, majd további két kanál mascarponét. A többi mascarponét összekeverjük a sárgájás keverékkel, majd ehhez adjuk a zselatinos mascarponét. Végül beleforgatjuk a fehérjehabot is.
Jöhet a rétegzés. A kekszes alapra halmozzuk a tiramisu krém harmadát, majd megpakoljuk Oreo kekszekkel. Erre megint tiramisu krém kerül, majd újabb sor Oreo, végül ismét tiramisu krém kerül. A tortát egy éjszakára betoljuk a hűtőbe, majd az arcunkba. Utóbbi előtt fogpiszkálókra szúrt Oreokkal és egyebekkel díszítjük – én speciel Oreos fehércsokis ropikkal (kínais szerzemény!).
Amit még mindenképp fontos a tudomásotokra hoznom, hogy ez nem egy szépen szeletelhető torta, úgyhogy egyrészt ne utaztassátok, másrészt ne nagyon akarjatok senki előtt remekbeszabott, masszív szeletekkel villogni. Cserébe viszont lesz egy nagyon ütős tortátok.
Ha aggódtok a nyers tojás miatt, ezzel a hőkezelési technikával is készíthetitek.
Ha tetszett a poszt, örülök, ha megosztod. Kövesd a Sweet and Crazy Facebook oldalt, hogy ne maradj le semmi érdekesről! Várlak az Instagramon és a Pinteresten is!
