
Na most a Kinder likőr gyártásra már évekkel korábban érdemes előkészülni, a következőképpen. Első felvonás: egy tetszőleges Húsvét alkalmával feltankolunk értelmezhetetlen mennyiségű Kinder bonbont, mert hátha ránk rontanak az ismeretlen eredetű locsolók, majd a látogatók hiányában – és a Nyúl megdöbbentő léhaságának köszönhetően – a felhalmozott mennyiség nagy részét biztonságba helyezzük (értsd: tökéletesen megfeledkezünk róla). E gondosságnak köszönhetően a készlet érintetlenül hever néhány emberöltőnyit egy eldugott kamrapolcon jobb sorsát várva, mely egy szimpatikus, költözés előtti, anarchiába szinte nem is torkolló napon be is következik. A háziasszony rálel a készletre, és terveket sző. Második felvonás: egy hasonlóan kellemes ünnepi alkalommal, nevezetesen Mikuláskor (határozottan ebben az évszázadban!), a család kisdedjei a rokonoktól Kinder csokikkal megrakott Mikulás csomagokat kapnak már előre, melyeket a gondos háziasszony biztos helyre tesz, hogy meglegyenek a nagy napon. Nem lesznek. Na de mire jó a költözés, ha nem arra, hogy a megboldogult, csecsemőkorukból már jócskán kilépett Kinder csokik újfent meglássák a napvilágot, és háziasszonyt tervei továbbszövésére késztessék!
Háziasszony pedig nem is késlekedik tovább, és a csokik szavatosságának lejárta után egy-két évvel máris felhasználásukra adja a fejét, és gyermekcentrikusságának örök mementót állítva az ártatlan gyermekek csokoládéiból lényegesen kevésbé ártatlan krémlikőrt főz. Épphogy lejárt főzőtejszínnel természetesen.

Kinder krémlikőr házilag – recept
Hozzávalók (kb. 1,2 liter krémlikőrhöz):
320 g Kinder csoki (egy korábbi évjáratból)
400 g főzőtejszín (épphogy lejárva)
400 g tej (mit akartok, ez teljesen friss!)
250-300 g vodka (és ez is!)
Kinder likőr elkészítése:
Döntést hozunk a likőrfőzés megkezdéséről. Ráeszmélünk, hogy nincs otthon egy szemernyi, a célra alkamas alkohol sem. Kutyasétáltatás ürügyén a sarki kisbolt felé oldalgunk, majd egy nem eléggé csapzott kutyával, ámde boldog mosollyal (meg egy üveg vodkával) térünk haza. A megboldogult Kinder csokikat darabokra tördeljük, a bűnjelként funkcionáló csokipapíroktól – gyermekjelenlét mellőzésével – nyom nélkül megszabadulunk. A tejet feltesszük főni, és belehajigáljuk a búsképű csokoládét. Kevergetjük. Ha felforrt a tej, és felolvadt a csoki (vagy majdnem), lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a főzőtejszínt, és botmixerrel simára keverjük. Felöntjük a vodkával (én 2 és fél decit tettem, de elfér benne 3 is), félretesszük egy kicsit hűlni, majd üvegekbe adagoljuk (nem így). Behűtjük, és hagyjuk összeérni. Hát persze.
Házi Baileys likőr is készült már, és azon még a gyerekek szeme sem akadt fenn, úgyhogy próbáljátok ki ti is.

Ha tetszett a poszt, örülök, ha megosztod. Kövesd a Sweet and Crazy Facebook oldalt, hogy ne maradj le semmi érdekesről! Várlak az Instagramon és a Pinteresten is!