Minden évben, amint elharangozzák az első adventi vasárnapot, sürgető késztetést érzek a krémlikőr gyártás megkezdésére. Idén a sós karamell likőr szolgálta volna azt a célt, hogy életben tartson karácsonyig, de természetesen december ötödikén már egy korty sem volt belőle. A gyors fogyatkozásban a mohóságomon kívül most az is közrejátszott, hogy a likőr egy részébe sikerült belemosnom a kezem szappannal. Igen, pont így. Ezt úgy kell elképzelni, ha esetleg reprodukálni szeretnétek, hogy a likőrös lábast a mosogatóba tesszük: na nem azért, hogy a konyha tisztaságát óvva ott töltsük az üvegeket. Dehogy. Az üveget a pulton töltjük meg, majd amikor tele van, a lábast a maradékkal – ismeretlen okból – beletesszük várakozni a mosogatóba. Aztán ellenállhatatlan vágyat érezve egy jó kézmosásra, gondosan beszappanozzuk a kezünket a likőr felett, majd alaposan felengedjük vízzel. Okos asszony így spórol a kalóriákkal.
Sós karamell likőr recept
Hozzávalók:
6 dl főzőtejszín (fél deci ebből tejre cserélhető, ha hígabban szeretjük)
150 g cukor
2 dl vodka
só
(haladóknak némi szappan)
Elkészítés:
A cukrot szétterítjük egy széles lábasban, és egy kanál vízzel, kevergetés nélkül, borostyán színűre karamellizáljuk. Közben a főzőtejszín harmadát forrpontig melegítjük és a karamellhez öntjük. Vigyázat, vadul bugyborékol, de aggodalomra semmi ok, hamar alábbhagy a lelkesedése. Sűrűre főzzük, alaposan megsózzuk, majd lehúzzuk a tűzről, és felöntjük a többi tejszínnel. A sózást két jó nagy csipettel érdemes kezdeni, és kóstolgatás után igazítani rajta, ha szükséges. Végül hozzákeverjük a vodkát is, leszűrjük, üvegbe töltjük (lásd a bombabiztos módszert fent) és behűtjük. Én már másnap rájártam (nyilván), de egy-két nap múlva még finomabb.
Ez a házi Baileys is nagyon jófajta, próbáljátok ki. Ha pedig alkoholmámoros desszertet kerestek, a tojáslikőrös panna cotta-t javaslom. Vagy a Baileys mousse pitét. Vagy…
Ha tetszett a poszt, örülök, ha megosztod. Kövesd a Sweet and Crazy Facebook oldalt, hogy ne maradj le semmi érdekesről! Várlak az Instagramon és a Pinteresten is!
Megis mennyi sot tegyek bele, hogy tokeletes legyen. Sem sok, sem keves????
KedvelésKedvelés
Szia! Hát sajnos nem jelezte a rendszer a kommented. 😦 Úgyhogy nyilván nem aktuális már, de azért írom: én 2 jó nagy csipettel indítanék, és onnantól kóstolgatnám, mert nagyon ízlés kérdése. Van, aki éppenhogy egy icipicit sósan szereti, van, aki meg masszívabban. 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon koszonom
Megcsinaltam, imadtam! Maskor is meg fogom csinalni. Igazi kulonlegesseg!
KedvelésKedvelés
Megis mennyi so kell bele?
KedvelésKedvelés
Kedves Zsuzsa, Köszönöm kérdését, nehéz számszerűsíteni, azért nem írtam bele, mert mindenki másképp szereti, de támpontként: 2 nagy csipettel javaslom kezdeni, és utána kóstolgatni, hogy kell-e még több. Kiegészítem a receptet. Szép napot! Kinga
KedvelésKedvelés
Nagyon koszonom 😘, boldog karit kivanok!
KedvelésKedvelés
Habtejszínnel is működhet? Abból vásároltam be egy jó nagy mennyiséget!😁
KedvelésKedvelés
Igen, persze, esetleg egy kis tejjel hígíthatod, de simán is jó.
KedvelésKedvelés
Szia. Megcsinaltam. Eloszor nem izlett, de ugy gondoltam, nehogy mar kiontsem, annyira nem olcso! Kostolgattam-kostolgattam, oszt beleszerettem!! Arra kell vigyazzak ne fozzem meg surun, meg sem lehetek alkoholista, na! FINCSI, DE NAGYON!!
KedvelésKedvelik 1 személy
Szia! Örülök, hogy végül nagy barátok lettetek a likőrrel. És egyben bocsánat, hogy én léptettelek a bűn útjára. 🙂
KedvelésKedvelés
Hű, ez nagyon jó receptes blognak tűniik, megjegyzem, és fokozatosan kipróbálgatom, édességvonalon úgyis nulla vagyok még.
Egy megjegyzés: az egyes “mozgószabály” tipikus példája sós karamell + likőr együtt sóskaramell-likőr. Hülye ez a magyar nyelvtan, de ez van.
KedvelésKedvelés
Köszi, örülök, hogy tetszenek a receptek! 🙂 És köszönöm a szóösszetételes kiegészítést, az olvasói kereshetőség miatt most kénytelen vagyok a helytelen írásnál maradni. Nem is tudtam, hogy ezt mozgószabálynak hívják. 🙂
KedvelésKedvelés
“haladóknak némi szappan”
Azt is bele kell főzni, vagy csak a végén belereszelni ? 🙂
KedvelésKedvelés
Ez már egyéni ízlés kérdése. 🙂 🙂
KedvelésKedvelés