
Felnőtt embernek is kell a szórakozás, nehogy már csak a gyerekek mulassanak a tojásfestéssel, úgyhogy elhatároztam, húsvétkor tojáshéjban sült süti lesz az egyik édesség. Az elhatározás mondjuk a két évvel ezelőtti húsvétkor született, de jó az, ha egy gondolat alaposan megérik. Na ez aztán megérett rendesen, és idén szárba is szökkent. Persze ez a két év akár arra is elég lehetett volna, hogy megtervezzem a folyamatot, és például előre gyűjtögessem a tojáshéjakat, hogy a húsvéti tojásfújásokat is beszámítva ne nagyjából negyven tojásból kelljen rántottát sütni. De hát el voltam foglalva ez alatt a két év alatt, tervezésre már igazán nem jutott idő. Úgyhogy a tojáshéjban sütés szent reggelén került sor 12 tojás megskalpolására, kimosására és megszárítására. És bár valami hatalmas macerára számítottam a tojáshéjak körül, csalódnom kellett: pikk-pakk meglettek. A száradás is seperc alatt lezajlott, úgyhogy most is beigazolódott az elméletem: kár annyit vesződni a tervezéssel.
A süti pedig nagyon poén lett szerintem (amúgy ez egy mandulás financier), és még abban az örömben és részem volt, hogy láthattam középső csemetét életében először boldog mosollyal tekinteni egy tojásra. Úgyhogy tojáshéj süti sütésre fel!

Tojáshéjban sült süti aszalt barackkal – recept
Hozzávalók 12 tojáshéj sütihez:
Financier:
3 tojásfehérje
30 g méz
110 g vaj
55 g darált mandula
50 g liszt
70 g porcukor
csipet só
őrölt vanília vagy vaníliakivonat
A tökéletes megtévesztéshez:
12 db tojáshéj (ki gondolta volna!)
6-12 aszalt barack (attól függően, hogy egész vagy fél darabokat teszünk a sütikre)

Elkészítés:
Elsőként is előkészítjük a tojáshéjakat. A tojásokat alaposan megmossuk, és nagyjából a felső kétharmaduknál megskalpoljuk őket. 3 tojás belsejét szétválasztjuk: ebből 3 fehérjét fogunk felhasználni a sütihez, a többit eltesszük, és felkészítjük a családot, hogy rántotta lesz a vacsora. Ma, holnap és holnapután. A tojáshéjakat belülről is elmossuk. Én a hártyát is kiszedtem: ahogy mosogattam, gyakorlatilag magától kijött. Félretesszük száradni. Ha túl gyorsak lennénk a financier-rel, akkor hajszárítót is bevethetünk, de szerencsére én nem vagyok ilyen fürge. Ha megszáradtak a tojáshéjak, formaelválasztó spray-vel befújjuk a belsejüket. Egy muffintepsi mélyedéseibe alufóliadarabokat teszünk. Ezekbe ültetjük a tojáshéjakat, és az alufóliával megtámasztjuk, hogy ne boruljanak fel.

Elkészítjük a financier masszát. Ehhez a mézet a vajjal összeolvasztjuk, és nagyon finoman megbarnítjuk, és félretesszük, hogy langyosra hűljön. A barnítás akár el is maradhat, úgy világosabb színűek lesznek a sütik, ami egy tojásfehérje imitációnál nem hátrány. A tojásfehérjéből habot verünk. A száraz hozzávalókat összekeverjük, óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot, majd belecsurgatjuk a kihűlt mézes vajat. A masszát habzsákba szedjük, és a tojáshéjak belsejébe nyomjuk. Minden tojásra teszünk egy fél vagy egész aszalt barackot. Kicsit nyomkodjuk bele, hogy ne piruljon meg. Én nem tettem, úgyhogy néhány színt kapott egy-két helyen. Behűtjük 1 órára. (Ha nincs aszalt barackunk, akkor a kihűlt sütik közepébe vájhatunk egy-egy kis mélyedést, és kanalazhatunk bele lekvárt tálalás előtt.)
180 fokos, légkeveréses sütőben 20 perc alatt megsütjük a tojáshéj sütiket. Aztán már csak a móka!
Apropó, ha esetleg ezen aggódnátok: a tojássütiket pont olyan könnyedén meg lehet a végén pucolni, mint a kemény tojást.
Ha az áltojásokból sosem elég, próbáljátok ki a bodzás-citromkrémes linzertojásokat is! Ha pedig kíváncsiak vagytok, más gasztrobloggereknél mi sül ki Húsvétkor, lessétek meg itt!

Ha tetszett a poszt, örülök, ha megosztod. Kövesd a Sweet and Crazy Facebook oldalt, hogy ne maradj le semmi érdekesről! Várlak az Instagramon és a Pinteresten is!