Oreos csokitorta denevér módra – a rém finom fajtából

oreos csokitorta recept - denevér torta készítése halloween-ra

Évek óta rendszeresítve van nálunk, hogy a szomszédokkal előrehozott Halloween bulit tartunk a kertben, de az idei előrehozott bulit hátra kellett tolni a fergeteges (esős, sáros) idő miatt, fiúgyerek határozott tiltakozása ellenére, aki szerint ködben, latyakban a leghalloweenosabb a buli. A denevér torta viszont mit sem sejtett a készülő időjárásról, és készen állt a bevetésre: nem volt mit tenni, szegény kis családom volt kénytelen elpusztítani a 20 főre tervezett oreos csokitortát. Meg kell mondjam, hősiesen helytálltunk (a torta, jaj, rém finom), mérlegre pedig majd állunk máskor.

Ami a design-t illeti, a denevérelhelyezéssel kapcsolatban sor került némi polémiára. Egyesek komplett denevércsapatok felapplikálását látták indokoltnak (No way!), mások határozottan kiálltak a torta tetején megjelenítendő denevérek kettő vagy három példánya mellett – értelemszerűen a másik számot teljességgel elfogadhatatlannak tartva. Jól kifejlett döntésképtelenségemet kompromisszumkészségnek álcázva végül a torta röpke kis életének első felében két, második felében három bájos denevért kapott a tetejére.

Boldog Halloween-t, emberek!

denevéres torta készítése - oreos csokitorta recept

Oreos csokitorta recept – Denevéres torta

Hozzávalók (18 cm-es tortához):

Kakaós piskóta:

3 tojás

150 g cukor a sárgájához

60 g cukor a fehérjéhez

15 g cukrozatlan kakaópor

150 g liszt

3/4 csomag sütőpor

1,15 dl olaj

1,15 dl tej

csipet  só

Oreos csokikrém:

100 g étcsokoládé

230 g tejcsokoládé

200 g habtejszín szobahőmérsékleten

140 g habtejszín hűtve

250 g mascarpone

160 g Oreo keksz aprítva

Krém a torta körbekenéséhez:

250 g mascarpone

100 g vaj

30 g porcukor

1 ek cukrozatlan kakaópor

30 g étcsokoládé

+ fekete fondant a denevérekhez (vagy csokigyurma) és cukrászati virágdrót

oreos csokitorta recept - denevér torta készítése halloween-ra

Elkészítés:

A torta tetejére szánt fondant denevéreket már jó előre elkészíthetjük, de mindenképpen 1-2 nappal korábban. Ehhez kevés keményítővel összegyúrjuk a fondantot, kinyújtjuk, denevér kiszúróval megformázzuk. Ha drótra szeretnénk szúrni, akkor már most beledöfjük, és egy meghajtott, sütőpapírral borított kartonlapon hagyjuk megszáradni. Az én roppant igényes, müzlisdobozból frissen fabrikált célszerszámom itt tekinthető meg:

fondant denevér készítése

A piskótát már előző nap legyárthatjuk. Ehhez a fehérjét kihabosítjuk a kevesebb cukorral. A sárgáját a többi cukorral habosítjuk, majd hozzáadjuk az olajat és tejet, végül a lisztet, kakaót és sót is. Elkeverjük, majd beleforgatjuk a fehérjehabot. Két, az alján sütőpapírral borított tortaformába öntjük, és 175 fokos sütőben – légkeverés nélkül – kb. 35 perc alatt megsütjük. Kivágjuk a formából, és fejre állítva, rácson hagyjuk kihűlni. A kihűlt piskótákat 2-2 lapba vágjuk.

Az oreos csokikrémhez a szobahőmérsékletű tejszínt forrpontig melegítjük és az aprított csokikra öntjük. 2 percet békén hagyjuk, majd botmixerrel elkeverjük, és hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. A hideg tejszínt a a mascarponéval együtt habbá verjük, és beleforgatjuk a tejszínes csokit. Rövid időre hűtőbe tesszük.

Elkezdjük összeállítani a tortát egy sütőpapírral kibélelt tortaformában. Ehhez a csokikrémet három részbe szedjük, és összetöltjük vele a piskótákat úgy, hogy minden krémrétegre rászórjuk az aprított (nem porrá őrölt, hanem darabkás) Oreo keksz harmadát. Ha nem külön rétegben szeretnénk az Oreot, akkor a krémbe is belekeverhetjük. Piskótával zárhjuk a sort. A tortát néhány órára hűtőbe tesszük.

Elkészítjük a burkoláshoz a krémet. Azért készítettem külön krémet, mert a tejszínes-mascarponés csokikrém nem kompatibilis a fondant denevérekkel, és szegénykék elolvadtak volna. Ha ti nem denevéres tortát készítetek, akkor nyugodtan másfélszerezhetitek a mascarponés csokikrémet, és a harmadával (Oreo nélkül) körbekenhetitek a tortát. Na szóval, a denevéres esetben a szobahőmérsékletű vajat kihabosítjuk a porcukorral, majd szintén a habverővel óvatosan hozzádolgozzuk a szintén szobahőmérsékletű, kakaóval ízesített mascarponét. A csokit is belecsurgatjuk, simára keverjük, és körbekenjük a tortát. Az egyenletes kenéshez segítséget itt találtok. Behűtjük.

A kész oreos csokitorta oldalát frissen készített fondant denevérekkel díszítjük, a tetejébe pedig beledöfködjük a tökéletes számosságú, megkeményedett drótos példányokat. (Én azért készítettem előre nem drótosakat is, mert akkor még úgy terveztem, hogy meghajtogatott denevéreket teszek a torta oldalára is, csak aztán jól meggondoltam magam.)

Gondoltátok volna, hogy nagyobbik lánykám egyik legkedvesebb állata a denevér???

Ha még a denevér tortánál is rémisztőbb halloween-i édességeket kerestek, feltétlenül kattintsatok ide. Oreos cuccokért pedig ide.

denevéres torta készítése - oreos csokitorta recept

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s