Ígérem, nem fogok minden receptet tudományos okfejtéssel kezdeni, de ezt most muszáj. Hihetetlen fontos információra tettem szert! Felnőtt életem jelentős szakaszát konfúzusban töltöttem: a Puszedli és Habcsók című mesekönyvből ugyanis úgy értesültem, a mókus téli álmot alszik, ezzel szemben saját megfigyeléseim nem támasztották alá ezt a tényt. Mivel nem maradhattam alul Puszedlivel és Habcsókkal szemben, illetve igencsak aggódtam a gyermekeim biológiai ismereteiben történt esetleges súlyos károkozás miatt, utánajártam az ügynek. És mint kiderült, van olyan területe az életnek (ha nem is sok), ahol számíthatok saját érzékszerveim megbízhatóságára: a mókus ugyanis NEM alszik téli álmot. A mogyorós pele viszont igen, ha valakit esetleg felvillanyoz a hír.
És hogy hogy jön ide ez az egész? Épp a mogyoróról elmélkedtem magamban – gondolom, vagyunk ezzel így páran – és innen már egyenes út vezetett a mókushoz. De legalább a mogyoró szerves részét képezi ennek a mogyorókrémes cupcake receptnek, szóval nem volt teljesen hiábavaló a fecsegésem. 🙂
És igen, ha választhatnék, én most inkább lennék mogyorós pele, mint mókus…
Mogyorókrémes cupcake recept
Hozzávalók 10 darabhoz:
Mogyorós muffin:
2 tojás
140 g étolaj
150 g (finomítatlan nád) cukor
2 csapott ek őrölt lenmag (kihagyható)
40 g csokicsepp vagy aprított étcsoki
40 g darált törökmogyoró
110 g liszt
1 kk sütőpor
Mascarponés mogyorókrém:
150 g Lino Lada Gold mogyorókrém (mogyoródarabkákkal)
300 g mascarpone
Elkészítés:
A mogyorós muffinhoz a tojást az olajjal és a cukorral gépi habverővel kihabosítjuk. Belekeverjük a többi hozzávalót, párszor átforgatjuk, majd papírkapszlikkal bélelt muffinformákba öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben – légkeveréssel – 20-22 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. A muffinpokat rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
A mascarponés mogyorókrémhez a mascarponét a mogyorókrémmel egyneművé keverjük, majd nagy csillagcsővel ellátott habzsákba szedjük, és a kihűlt muffinok tetejére nyomjuk. Habzsák híján kanállal is rápúpozhatjuk a krémet a sütikre. Tálalásig hűtőben tároljuk.
A receptet a Lino Lada támogatta.
Mogyorórajongóknak ez a mogyoró mousse torta is erősen javallott.