Két dolgot szeretek igazán: percek alatt összedobni egy villámdesszertet és órákat pepecselni egy tortával a konyhában. Tudom, hogy olyan, mintha feszülne itt némi ellentmondás, de nem! A turbóédességekkel gyakorlatilag időt teremtek, amit a tortákkal való bíbelődésre fordíthatok. Mi ez, ha nem pazar időmenedzsment? 🙂
Amikor ilyen időteremtő desszertre fáj a fogam, legtöbbször a panna cottánál lyukadok ki. Alig kell hozzá néhány dolog (és e néhány dolog között szerencsére a temérdek idő pont nem szerepel), keverünk egy párat, és már zsuppanthatjuk is a hűtőbe az eredményt, hogy 1-2 óra múlva vígan falatozzunk. Mivel időnek most nagyon híján vagyok, sürgősen idő panna cotta gyártásba kellett kezdenem. A folyamatba családunk kisebb és nagyobb férfitagjai is beavatkoztak, és határozott, kávét is magában foglaló elképzelésekkel álltak elő. A vajszívű asszony persze derekát azonnal beadta, és csak annyi kikötéssel élt, hogy ha már kávé, akkor sós karamell is. Az alku megköttetett – hála az igen rugalmas férfinépnek. Már csak egy kis lelkiismereti dilemmán kellett túljutni, miszerint helyes-e, hogy ilyen csúnyán belecsúszunk a hedonizmusba. A kérdés persze költői, hiszen ennél helyesebb már nem is lehetne. Illetve talán mégis…, ha mondjuk sikerülne valami egészségességet is belecsempészni a végtermékbe. Így történt, hogy a panna cotta kapott egy kis Bock kékszőlőmag mikroőrleményt, ami két üdvözítő hatással is bírt: helyreállította a lelki békémet, és felturbózta a család immunrendszerét remek antioxidáns kvalitásainak köszönhetően. Csodálatos ember vagyok! 🙂
No de jöjjön is a recept! Ha úgy hozná az élet, hogy Benneteket kevésbé jellemez a Carpe Diem szemlélet, a sós karamell elhagyható, mert a kávés panna cotta önmagában is nagyon finom. Döntsetek belátásotok szerint!
Kávés panna cotta sós karamellel és kékszőlőmaggal – recept
Hozzávalók (3 adaghoz):
Kávés panna cotta:
480 g habtejszín (szobahőmérsékletű)
60 g (nád)cukor
3 db lapzselatin
3 púpos kk (koffeinmentes) instant kávépor (3,6 g)
1 csapott tk Bock kékszőlőmag mikroőrlemény (2 g)
Sós karamell öntet:
60 g cukor
1 ek víz
120 g habtejszín (szobahőmérsékletű)
só
+ habcsók a díszítéshez
Elkészítés:
A kávés panna cottához a tejszínt a cukorral feltesszük főni. Ha forr, alacsony lángra vesszük, hozzáadjuk a (koffeinmentes) instant kávét, és 1-2 percig gyöngyöztetjük. Lehúzzuk a tűzről, feloldjuk benne az előzőleg jéghideg vízbe áztatott, majd alaposan kifacsart lapzselatint, és elkeverjük benne a kékszőlőmag mikroőrleményt. Ha nem akar teljesen feloldódni, botmixerrel rásegíthetünk. Poharakba adagoljuk, és hűtőbe tesszük.
Amíg hűl a panna cotta, elkészítjük a sós karamellt. Ehhez a cukrot a vízzel közepes hőfokon, széles lábasban elkezdjük karamellizálni – kevergetni nem kell -, és közben felforrósítjuk a tejszínt. Amikor a karamellizált cukor eléri a szép borostyánszínt, óvatosan hozzáöntjük a forró tejszínt, és buzgón kavargatjuk. Nagyon habzik, de ettől ne essünk pánikba! Pár percig még főzzük, amíg érezhetően be nem sűrűsödik, majd alaposan megsózzuk. Kóstolgassuk, hogy elég sós-e, de csak körültekintően, nyelvet le nem égetve! Tálaláskor a panna cottát tíz perccel korábban szobahőmérsékletre tesszük, hogy az állaga tökéletesen krémes legyen, és rácsurgatjuk a karamellt. (Ha a karamellt hűtőben tároltuk, kicsit melegítsünk rá!) Habcsókkal díszíthetjük.
Önfeledt, nyomelemekben gazdag nassolást mindenkinek!
Kávés-karamelles témában javaslom megtekintésre ezt a sajttortát és ezt a mousse tortát is.
A receptet a Bock Borászat támogatta.