Vannak emberek, akik agybajt kapnak a Halloween-tól. Én nem tartozom közéjük, sőt, be se tudok vele telni. 🙂 Mivel alapjáraton nem az elrettentő édességek a célfüggvényem, a Halloween üde színfoltot jelent a bájos kis sütik sorában. Nagyjából az első őszi falevél lehullásakor elkezdek fantáziálni, milyen rémületes édességekkel örvendeztessem meg a jónépet, és természetesen a torta sem maradhat ki a szórásból. Két évnyi pókos tematika után idén a Halloween torta szellemes design-t kapott: habcsók szellemekkel, és a sötétből leselkedő kísérteties csoki szemekkel. Kétségem sincs felőle, hogy az Iron Maiden dalszövegíróját is egy hasonló torta ihlethette a Fear of The Dark megírására.
Halloween-i szellem torta csíkozott design-nal és kísérteties csoki szemekkel
Tortának ezt a nutellás kókusztortát választottam. Egy 4 lapos, 18 cm-es tortát készítettem. Ehhez a receptben megadott piskótamennyiség 3/4-ét használtam (azaz 3 tojásra arányosítottam), és 2 db 18-as formában sütöttem ki. A krémhez 500 g Nutellára és 1000 g mascarponéra van szükség.
Kísérteties csoki szemek készítése:
A csoki szemeket már napokkal korábban legyárthatjuk. Fehércsokit olvasztunk és temperálunk, majd egy sütőpapírral fedett deszkára habzsákból kis kupacokat nyomunk. Ha megvagyunk a szükséges mennyiségű szempárral, a deszkát párszor fel-le rázzuk, hogy a csoki szépen elterüljön. Behűtjük. Ha megdermedt, étcsokit olvasztunk és temperálunk, és egészen picike kis pöttyöket nyomunk a fehércsoki körökre. Újra behűtjük.
Habcsók szellemek készítése:
A szellem habcsókok is elkészíthetők jó előre, akár egy hónappal korábban is. Svájci habcsók alapot készítünk (recept itt), majd kör alakú csővel ellátott habzsákból szellemeket nyomunk a sütőpapíros tepsire úgy, hogy az első nyomás után a habzsákot kicsit megemelve még egy adagot nyomunk, majd újra megemelve még egyet, mintha pumpálnánk. Így alakul ki a habcsókok formás kis szellemteste. 90 fokos légkeveréses sütőben kb. 80 perc alatt kiszárítjuk a szellemeket.
A kész habcsókokat fekete (esetemben barna) ételfestékes filccel arcosítjuk. Filc hiányában a művelet olvasztott csokival is lebonyolítható. A szellemeket légmentesen tároljuk a bevetésig, mert a párától kiveri őket a víz. 🙂
Csíkozott technika:
Fogjuk a kész, betöltött, megdermedt tortát, és először vékonyan lekenjük krémmel. Kihűtjük, majd elkészítjük a csíkozott textúrát (ez a vaníliás máktorta is ezzel a technikával készült). Ehhez egyenletesen felvisszük a tortára a maradék krémet, majd egy teáskanál hátulját a tortán körbehúzva – a tortát közben forgóállványon forgatva – elkészítjük a csíkozást. Ha túl sok a krém, és a felsőbb csíkok pereme ráhajlik az alsóra, akkor nyugodtan szedjünk le belőle, és húzzuk újra a csíkokat. A folyamat nagyjából a végtelenségig ismételgethető, egészen addig, amíg nem vagyunk elégedettek a látvánnyal. A torta tetején hasonló módon, belülről kifelé haladva csigavonalat készítünk a kanál hátuljával. Szédülésre hajlamosak kapaszkodjanak! 🙂
Rövid időre hűtőbe tesszük a tortát, majd felékszerezzük a kísértet szemekkel, és rápakoljuk a szellem habcsókokat is. Hogy a habcsókok ne takarják ki teljesen egymást, néhányuk alá nyomhatunk egy kevés nutellás krémet, és arra ültethetjük őket.
I have the constant fear that something’s always near… 🙂
További Halloween-i süti- és tortaötletekért ide kattintsatok! A csoki-kókusz élmény kimaxolásáért pedig erre a Bounty pitére!