Újra itt a Segítsüti jótékonysági sütiárverés! Legnagyobb örömömre már másodszor vehetek részt ebben a fantasztikus kezdeményezésben. Most tavasszal a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítványt támogatjuk.
Miről szól a Segítsüti? Kiket segítünk?
A Segítsüti jótékonysági akció 2009 óta kerül megrendezésre: az akció során 30 gasztroblogger által felajánlott tortára, édességre lehet licitálni. A sütiket a legmagasabb licitet tevők kapják meg – a felajánlóval közösen egyeztetett időpontban. A licitekből befolyt összeg teljes egészében a támogatott szervezethez kerül, melynek felhasználása a Segítsüti oldalán nyomon követhető.
A mostani akcióval a Szent Márton Gyermekmentő Közhasznú Alapítványt, és azon keresztül a Gyermekrohamkocsit támogatjuk olyan – általában egyszer használatos – eszközök beszerzésével, melyekre nagy szükség van a lélegeztetésre szoruló kisgyermekek kórházba szállítása során:
“A Gyermekrohamkocsit évente átlagosan 2100 – elsősorban súlyos, életveszélyes állapotú – gyermekhez riasztják. A Gyermekrohamkocsi bármilyen helyszínen percek alatt képes egy mobil intenzív osztályt “felépíteni”, ennek köszönhetően szakmai eredményeink európai szinten is kiemelkedőek.”
Hogyan tudsz segíteni?
Amennyiben szívesen segítenél, és nem veted meg a jó sütit sem, a következőt kell tenned. Ha ez az első Segítsütid, akkor egy rövid regisztráció után a Segítsüti sütiárverés felületén tudsz beszállni a legszimpatikusabb sütiért a licitálásba április 17-től április 20-ig. Ha már rutinos segítsütiző vagy, regisztrációra nem lesz szükség. Licitálni nem csak egyedül lehet: többen is összeállhattok barátokkal, kollégákkal a jó ügyért! A sütik kikiáltási ára 1000 Ft. A sütiárverés április 20-án, pénteken, 16.00-kor zárul.
Segíteni úgy is tudsz, ha megosztod a bejegyzést, és terjeszted a Segítsüti hírét, hogy minél több licitálóval minél nagyobb összeget gyűjthessünk össze a Gyermekrohamkocsi számára.
Mi az én felajánlásom a Segítsütire?
Az idei Segítsütire – a Facebook-os közönségszavazás alapján – egy Baileys tortát ajánlok fel a nagylelkű nyertesnek. A torta egy krémes, puha, isteni mascarponés csokitorta, melyet Baileys-sel teszek izgalmassá (a recept itt található). A torta tetejét belga csokiból készült tejszínes ganache-sal csurgatom, és bronz csokivitorlákkal díszítem. Természetesen, ha a nyertes úgy kívánja, Baileys nélkül, alkoholmentesen is el tudom készíteni a tortát, úgy is nagyon finom. 🙂
Ha szívesen megkóstolnád a tortámat, vagy bármelyik másikat a felajánlások közül, akkor szállj be a licitbe, mert a süti most segít!