Csak semmi visszafogottság! – Baileys-es csokitorta csokivitorlákkal

Baileys-es csokitorta recept - bronz csokivitorlák készítése

Ha a blogon fellelhető Baileys-es receptek számából próbálunk következtetéseket levonni a nevezett ital iránti rajongásomról, nem fogunk nagyot hibázni. Ez szerelem! De azért próbálok majd nem csak likőrös édességekkel előrukkolni. Nem lesz könnyű mondjuk, de szeretem a kihívásokat. 🙂 Persze az ilyen jellegű megpróbáltatásokra érdemes alaposan rákészülni, például egy jó Baileys-es csokitortával. 🙂 

Ürügyet találni hozzá pedig igazán gyerekjáték! Épp csak úgy kell intézni a dolgokat, hogy alkalmas időben egy kedves barátunk pont kerek szülinapját ülje, ahova az ember lánya nyilván nem érkezhet tortamentes kézzel. A megfelelő tortához pedig módszeres tesztelés kell, amit már hetekkel korábban illik elkezdeni. Fő a lelkiismeretesség, ugye! Az önmegtartóztatást meg majd gyakoroljuk egy másik alkalommal. Jóból is megárt a sok. 🙂 

TECHNIKAI TIPP: A csokidekorációk tortába tűzködésénél javaslom a gravitáció törvényeinek gyors átismétlését. Meglepő módon ugyanis hatalmas csokivitorlák 45 fokos szögben való tortára biggyesztésekor a tömegvonzás kiütéssel győz az elképzeléseink felett. 🙂 

Baileys-es csokitorta és bronz csokivitorla készítése - recept

Baileys-es csokitorta bronz csokivitorlákkal – recept

 

Hozzávalók (18 cm-es 4 lapos tortához):

Kakaós piskóta:

3 tojás

150 g (nád)cukor a sárgájához

60 g (nád)cukor a fehérjéhez

15 g cukrozatlan kakaópor

248 g liszt

1,15 dl olaj

1,15 dl tej

3/4 csomag sütőpor

nagy csipet só

Baileys-es mascarponés csokikrém:

500 g tejcsokoládé aprítva

500 g mascarpone

500 g habtejszín hidegen (lehetőleg 35%-os zsírtartalmú)

100 g Baileys vagy más jó minőségű ír krémlikőr

Baileys-es étcsoki ganache a csurgatáshoz:

80 g étcsokoládé aprítva (ne legyen nagyon magas kakaótartalmú)

80 g habtejszín

1 ek Baileys vagy más jó minőségű ír krémlikőr

+ étcsokoládé a csoki dekorációhoz

Baileys-es mascarponés csokitorta recept és csokivitorla

Elkészítés:

A kakaós piskótával kezdünk. A tojásfehérjét a kisebb adag cukorral habbá verjük. A tojássárgáját kihabosítjuk a többi cukorral, beleöntjük az olajat és tejet, elkeverjük. Hozzászitáljuk a lisztet, kakaót, sót és sütőport, alaposan összekeverjük, végül beleforgatjuk a fehérjehabot is. Két tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, elosztjuk benne a masszát, és 175 fokos sütőben (légkeverés nélkül) kb. 1 óra alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük! Ha kész, még azon melegében kivágjuk a formából, és fejtetőre állítva, rácson hagyjuk teljesen kihűlni. A kihűlt piskótákat félbe vágjuk.

Amíg sül a piskóta, elkészítjük a Baileys-es mascarponés csokikrémet. A csokit vízgőz felett vagy mikróban megolvasztjuk és hűlni hagyjuk. A hideg habtejszínt kihabosítjuk a mascarponéval, majd APRÁNKÉNT a kihűlt csokihoz forgatjuk, és mindig alaposan elkeverjük, mielőtt a többit hozzáadagolnánk. Ez azért fontos, hogy nehogy összeugorjon a csoki. Legvégül hozzáöntjük a Baileys-t is, és óvatosan elkeverjük. Akár azonnal is használható, de rövid időre be is hűthetjük.

Amikor jól kenhető állagú a krém, összeállíthatjuk a tortát. A piskótalapokat rétegezzük a likőrös csokikrémmel. Hagyjunk bőven az oldalára és tetejére is! Végül egyenletesen lekenjük a torta oldalát is. Ezt tehetjük két részletben is: az első, nagyon vékony réteggel lefogatjuk a morzsákat, majd amikor ez megszilárdult, vastagabban is körbekenjük a tortát. Behűtjük.

Amikor megdermedt a torta, jöhet a csoki csurgatása! Ehhez Baileys-es étcsoki ganache-t készítünk. A tejszínt forrpontig melegítjük, és az aprított csokira öntjük. Várunk két percet, majd fényesre keverjük. Hozzáadjuk a Baileys-t is. Amikor már nem forró a ganache, a torta tetejére csurgatjuk. Ehhez találtok segítséget itt. Megint hűtünk.

Amikor kicsit szilárdult már a ganache, de még érezhetően puha, megtűzdeljük a torta tetejét mindenféle szimpatikus csoki dekorációval. 3 látványos csokidísz technikát találtok itt. Én most a kész csokivitorlákat még bronz lüszterporral is átkentem a drámai hatás fokozása érdekében, majd a gravitációval történő rövidke kis összezördülésemet követően már kerülhettek is végső helyükre. 🙂 

Persze a csokitorta alkoholmentes verzióban is elkészíthető, ha kihagyjuk a Baileys-t. Szeretném azonban, hogy tudjátok, hogy ezen sorok leírásához komoly lelkierő kellett. 🙂 

Update: A 2018-as Segítsüti-re is egy ilyen tortát ajánlottam fel, ami végül pont virgin változatban készült el a licitnyertes család gyerekeire való tekintettel. 🙂 Ő az:

Segítsüti 2018 Sweet and Crazy Baileys torta csokivitorlákkal

Csokitorta rajongóknak van még egy pár jó ötletem: ez a roletti torta és ez a főzött csokikrémes, meggyel turbózott darab is igen finom. Persze egy málnás csoki mousse tortával sem lehet nagyon mellélőni.

6 gondolat “Csak semmi visszafogottság! – Baileys-es csokitorta csokivitorlákkal” bejegyzéshez

  1. Kedves Kinga!
    A recept megfelel egy 23 cm-es 3 lapos tortának? Vagy hogy arányosítsam a receptet ha 23-as formába szeretném?
    Köszönöm a válaszod!:)

    Kedvelés

  2. Kedves Kinga

    Szeretném kérdezni, hogy mivel csak 1 állitható karikám van egyszerre is megsüthető a piskóta és ha igen kb mennyi sütési idővel számoljak?
    Köszönöm a segitséged!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s