Kiterjedt családban élni számtalan előnnyel jár: többek között azzal, hogy nem kell fél éveket várni a hivatalos tortasütési alkalmakra… Mivel aprócska famíliánkban erősen felszaporodott az ilyen-olyan diétán és fogyókúrán élők száma, ezt a körülményt nem hagyhattam figyelmen kívül, amikor az évi 143 szülinap soron következő állomásához érkeztünk. 🙂
Szakirodalmat felcsap, cukorhelyettesítő lehetőségeket számba vesz, hasznos információkat begyűjt, úgy mint: az eritrit 160 fok felett elveszti édesítő hatását, a xilitből kevesebb, az eritritből több kell, mint a hagyományos cukorból, és sorolhatnám. De nem teszem, legyen annyi elég, hogy felettébb kiművelődtem a témában. 🙂
Aztán a szokásos kalamajkák után (értsd: a lesütött piskótát szemlélve szembesülsz azzal, hogy amit 25 cm-esnek gondoltál, az valójában tökre nem annyi és hasonlók 🙂 ), az édességszint beállítási csatamezőn a fiam drámai győzelmet aratott az apja felett. Az én drága férjem ugyanis megpróbált arról meggyőzni, hogy a torta krémje abszolúte semennyire sem édes. Ez egészen meglepő volt, én pont jónak ítéltem, na de akkor édesítsük még! Férj továbbra sem érez semmit. Hmmm. Gyorsan új tesztalanyért nyúltam: a fiacskám közölte, hogy a tortakrém az édesség elviselhetőségének felső határát súrolja. Legalább nem az én nyelvemben van a bibi! Eredeti tervhez visszatértem (még szerencse, hogy csak egy kis adagon szórakoztam), majd másnap meglehetős izgalommal vártam a hatást a nagy családi bulin. A torta mindenkinek bejött: férj dicsérte leginkább. Hurrá! 🙂
A kőhatású tortatartóért köszönet Pastel Ceramics-nek!
Szedres-málnás túrómousse torta cukormentesen – recept
Hozzávalók (22 cm-es tortaformához):
Cukormentes brownie:
2 tojás
80 g nyírfacukor (xilit)
100 g étcsokoládé (ebből is létezik eritrites, xilites változat)
100 g vaj
csipet só
75 g liszt
25 g darált mandula
10 g kakaópor
1/2 tk sütőpor
Cukormentes szedres-málnás túrómousse:
415 g szeder és málna vegyesen (mirelit is jó, akár a vegyes gyümölcs mix is)
425 g túró
235 g eritrit
7 és fél lap lapzselatin
350 g habtejszín hidegen
Étcsoki ganache:
120 g étcsokoládé
120 g habtejszín
+ málna, szeder a díszítéshez (megtévesztésként lehet áfonya is 🙂 )
Elkészítés:
A cukormentes brownie-t sütjük meg először, ami gyakorlatilag az epres brownie torta tésztájának xilites változata. Ehhez az étcsokoládét – gőz felett vagy mikróban – összeolvasztjuk a vajjal. Hagyjuk langyosra hűlni. Közben a tojást egy kissé kihabosítjuk a nyírfacukorral. (Persze hagyományos cukorral is készíthetjük, ekkor 100 grammal számoljunk!) Beleöntjük a vajas-csokis keveréket, majd hozzáadjuk az összes száraz hozzávalót. Egy 22 cm-es tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, és beleöntjük a masszát. 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Ha beleszúrunk egy tűt, és még egy kevés ragad rá, már le is zárhatjuk a sütőt: így biztosan nem sütjük túl a brownie-t, és jó szaftos marad. Kivágjuk a formából, és rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben nekilátunk a szedres-málnás túrómousse-nak. Ehhez a (fagyott) gyümölcsöt feltesszük melegedni az eritrittel együtt, majd amikor már majdnem forr, lekapjuk, botmixerrel pépesítjük, és feloldjuk benne az előzőleg jéghideg vízbe áztatott, majd kicsavart lapzselatint. (Persze itt is használhatunk hagyományos cukrot: nagyjából 160-170 g fog kelleni belőle, de kóstoljunk!) Hozzáadjuk a túrót, és újra jó alaposan átbotmixerezzük. A hideg tejszínből kemény habot verünk, és óvatosan a kihűlt túrós-gyümölcsös keverékhez forgatjuk.
Jöhet a torta összeállítása. A brownie lap köré csatoljuk a megtisztított tortakarikát (ha van formaelválasztó spraynk, akkor körbefújjuk vele a formát), majd ráegyengetjük a gyümölcsös túrómousse-t. Hűtőbe tesszük.
Amikor megdermedt a mousse réteg, elkészítjük az étcsoki ganache-t. A tejszínt forrpontig melegítjük, és ráöntjük a felaprított csokira. Várunk két percet, majd fényesre keverjük, és a torta tetejére öntjük. Újra behűtjük (az előző hűtéssel együtt összesen legalább hat órát töltsön a torta a hűtőben).
Tálaláskor a tortát kiszabadítjuk a formából (ha szükséges éles késsel körbevágjuk), kedvünk szerint dekoráljuk, majd boldog bűntudatlanságban elmajszoljuk.
Inspiráció Kenyércake-től.