Nagyon látványos és könnyen kivitelezhető torta design következik, az ombre petal cake, népiesebb nevén sziromtorta. A kézügyességünket gyorsan félre is tehetjük, most nem lesz rá szükség. Az egész művelethez egy jófajta tortán meg némi krémen kívül nem kell más, csak egy kis zen hangulat. Ha az épp nincs, majd a sziromkészítéstől lesz. Én komolyan nem is értem, miért nem vették fel még a pszichoterápiás irányzatok közé a petal cake készítést: meditatív állapot garantált. Mármint azoknak, akik egy egész kicsit is olyanok, mint én. 🙂
Ami a dolog technikai oldalát illeti: nem egy cirkalmas, aprólékos design-ról van szó, így a krém kiválasztása terén kicsit nagyobb a mozgásterünk, nem muszáj “betonkemény” krémmel dolgozni. Én most a múltkori gesztenyetorta másodpéldányát dekoráltam ezzel a technikával, így a gesztenyés mascarponekrém adta magát, de egy nutellás-mascarponés krém, vagy a Barbie tortához használt fehércsokis mascarponekrém is tökéletes választás. Sőt, csak úgy á la natur a beédesített, kihabosított mascarpone is megteszi, a vajkrémről már nem is beszélve.
A petal cake egyszínűen is jól mutat, de ha sikerül színátmenetet kreálni, akkor rettentően menők leszünk az ombre tortánkkal. Én a színátmenetet most átlósra készítettem, de úgy is szép, ha vízszintesen váltakoznak a színek, mint például ennél a sárgabarackos sütőtöktortánál:
Ombre petal cake / sziromtorta készítése
Egy 18 cm-es, kb. 10 cm magas torta krémigénye a díszítéshez (csak a díszítéshez) a következő:
Hozzávalók:
350 gesztenyemassza (cukrozott fajta)
180 g mascarpone
115 g habtejszín hidegen
1 ek porcukor (ízlés szerint, akár el is maradhat)
kakaópor
Krém elkészítése:
Pont úgy járunk el, mint a gesztenyetorta töltelékének elkészítésekor. A mascarponéból egy púpozott kanállal félreteszünk. A többit a hideg tejszínnel (és porcukorral) habbá verjük, majd az átkevert gesztenyemasszához adjuk, óvatosan beleforgatjuk. Három részre szedjük a krémet, az egyik rész egy nagy kanálnyival legyen kevesebb a többinél. Szemmérték, szemmérték!:) A kisebb adag krémhez hozzáadjuk a félretett egy kanálnyi mascarponét, ha szükséges, utánédesítjük és behűtjük. A másik két adagot kakaóporral színezzük: az egyikhez épp hogy egy picit adunk, a másikhoz mehet több. A lényeg, hogy a három krém színben érdemben elkülönüljön egymástól. A krémeket behűtjük.
Ha nem gesztenyetortát díszítünk ezzel a technikával, a folyamat akkor is megegyezik: a kiválasztott krémet harmadoljuk, és a három részhez egyre több és több színanyagot keverünk hozzá. Ez lehet ételfesték, vagy a természetes alternatívák kedvelőinek céklapor, porrá őrölt liofilizált kék áfonya, kakaó, matcha por, stb.
Ja, és persze nem muszáj három színhez ragaszkodni, lehet nyugodtan több (vagy kevesebb), és az sem szükséges, hogy a krémek egy szín árnyalataiból kerüljenek ki: tarkán is nagyon jópofa tud lenni a petal cake.
Szirmos díszítés:
Fogunk egy lealapozott, vékonyan körbekent tortát! Szemrevételezzük, és megtervezzük, hány sor szirmot szeretnénk készíteni a torta oldalára. Én öt sorban maradtam magammal. Előkészítünk három habzsákot. A jó hír, hogy díszítőcsőre nem lesz szükség. A habzsákok végén egy relatív nagy lyukat ejtünk. Érdemes kipróbálni, hogy megfelelő méretű kupacot lehet-e a vágott lyukkal nyomni a krémből: a kupacméret legyen összhangban azzal, hogy hány sor szirmot szeretnénk. Ha túl kicsi a lyuk, megnöveljük (fordítva nehézkesebb 🙂 ). A három krémet a habzsákokba töltjük, és felhasználási sorrend szerint egymás mellé helyezzük egy tálcára.
Kezünk ügyébe helyezünk egy (nagy) adag konyhai papírtörlőt, és – akik ugyanúgy sajnálnának egy csepp krémet is elpazarolni, mint én – egy tányért/tálat is.
Bele is vághatunk a sziromkészítésbe! Mindig függőlegesen fogunk haladni, azaz elkészítünk egy oszlopnyi szirmot, és utána jön a következő függőleges csík. Fogjuk az első színt, nyomunk egy kupacot. Föléje a második színből nyomunk, aztán a harmadikból, majd újra az első és második szín következik. Nálam 5 sziromsor készült a tortára, így ennél a pontnál elkészültem egy függőleges csíkkal. Most fogunk egy vajazó kést, vagy egy kanál hátulját, és a kupacokat oldalirányban elkenjük, elhúzzuk. Minden kupac elvékonyítása után letisztítjuk a kést: én először lehúztam egy tál oldalán (hogy később majd megjutalmazzam magam a potya krémmel 🙂 ), majd papírtörlővel is letöröltem. Ez nagyon hosszadalmasnak hangzik, de a valóságban két pillanat. 🙂 És ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a letörölt krém fogyasztásra alkalmas maradjon, elég csak a papírtörlővel áthúzni a kést. Többszínű tortánál fontos, hogy teljesen tiszta legyen a kés, és ne maszatoljuk össze az egyik szirmot a másikkal, egyszínű tortánál ez nem ennyire kardinális.
Ha átlós a színátmenet, akkor a következő oszlopot a sorrendben következő krémmel kezdjük, és innen haladunk felfelé. Az újabb sor krémkupacot az előző sor elhúzott szirmainak elvékonyított részére nyomjuk: nem a legvégére, hogy a szirmok szépen fedjék egymást. Amikor körbeérünk a tortánál, a találkozáshoz már csak kupacokat nyomunk, azokat nem húzzuk el, mert erre nincsen hely. Ez lesz a torta hátulja, de egyáltalán nem feltűnő, a vendégeink kimondottan keresték, hol ér össze a két minta, és alig találták. 🙂
Jöhet a torta teteje! Itt kívülről haladunk befelé, körben egymás mellé nyomjuk a különböző színeket. Ha körbeértünk, befelé elkenjük a kupacokat, és jöhet a következő, kisebb kör. Ne nyomjuk túl sűrűn a kupacokat, mert az elhúzáshoz mindig kevesebb helyünk lesz, hiszen befelé “szűkül” a torta. Végül a torta közepére nyomhatunk valamilyen csillagot (csillagcsővel), vagy csak szimplán összehúzzuk a szirmokat.
És már meg is vagyunk. Szóljon, aki nem ment le közben alfába! 🙂