Tenyészszemlén vélhetően nem menne át, azt hiszem, a fajtatisztasággal akadnának gondok, de a világ legédesebb szülinapos kétévese egyértelműen felismerte: Cica! Torta! 🙂 Azért legközelebb tortakészítés előtt majd megnézek néhány macskás fényképet. Mondjuk holnap. (Így még épp időben leszek a következő cicatortához. 🙂 )
Amúgy a tortadíszítés – a gyereknek való örömszerzésen kívül – alkalmat teremtett a megvilágosodás érzésének mély átélésére is. Konkrétan – atomfizikusokat megszégyenítő szárnyaló logikával – felismertem, hogy könnyebb dolgozni egy nem kidurrant habzsákkal, mint egy kidurranttal. Sajnos a felismerés értékéből levon valamicskét, hogy erre a torta körbedíszítésének csak a felénél jöttem rá, akkor is némi kényszer hatására. Valahogy addig abban a hitben ringattam magam, hogy tudok úgy habzsákból szőrcsomókat nyomni, hogy közben az ujjammal (később ujjaimmal) betapasztom a lyukat a habzsák oldalán. Aztán a lyuk nagyobb lett, mint a lyukbetapasztásra befogható ujjaim együtt, és ekkor kénytelen voltam a krémet átszedni egy új habzsákba. Az érzést nem tudom leírni! Előtte már épp eldöntöttem, hogy az életben többet szőrös tortát nem csinálok, és lám, most meg csak úgy buggyantak ki a habzsákból a formás kis szőrcsomók! Remélem, ebből a kis epizódból semmilyen módon nem lehet következtetni az IQ-mra, vagy bármi egyéb képességemre. 🙂
És akkor a szószátyárkodás után jöjjön a torta. Merthogy ez a bejegyzés most a torta receptjét hívatott átadni. A díszítés technikájáról részletesen itt olvashattok.
Na ez a torta végre roppant gyors! Mármint szőr nélkül. A piskóta rendkívül délutáni-alvás barát (értsd: nem kell habverővel felzavarnod a gyereket legédesebb álmából), csak gyorsan összekevered, és kész. Cserébe viszont nagyon szaftos, puha, olyan amerikai típusú csokitorta. A krém pedig még ennél is gyorsabb: ha hipp-hopp össze kell dobni egy tortát (megesik az ilyesmi), vagy a gyerekek rendelik meg, hogy milyen legyen a torta belül, szinte mindig ennél lyukadok ki. Verhetetlen. Nutella-mascarpone. Ennyi. 🙂
Nutellás-mascarponés amerikai csokitorta – recept
Hozzávalók (15 cm-es tortaformához):
Amerikai csokitorta (Havas Dóra könyvéből):
1 db tojás
0,75 dl olaj
0,65 dl kefir (vagy joghurt)
0,75 dl víz
100 g cukor
85 g liszt
35 g cukrozatlan kakaópor
3/4 tk szódabikarbóna (nagyjából egy nagyon csapott tk-nak felel meg)
csipetnyi só
Nutella-mascarpone krém
(a mennyiségek arra vonatkoznak, ha csak belül töltjük a 3 lapba vágott tortát)
100 g Nutella vagy egyéb jó minőségű mogyorókrém (a Spar-os – nem budget – nagyon jó))
200 g mascarpone (nekem az Aldi-s és Lidl-es jött be)
Tejcsokoládé ganache a torta körbekenéséhez (opcionális, plusz egy adag nutella-mascarpone krémmel helyettesíthető)
250 g tejcsokoládé (aprítva vagy csokilencse)
1 dl tejszín

Elkészítés:
Ha használunk tejcsoki ganache-t – és nem helyettesítjük egy plusz adag nutellás mascarpone krémmel – , akkor ennek elkészítésével kezdünk, mert felhasználás előtt állnia kell. A ganache-hoz a tejszínt forrpontig melegítjük, és ráöntjük az aprított csokira. Két percig hagyjuk állni, majd fényesre keverjük. Jó pár órára félretesszük (nem hűtjük).
Az amerikai piskótához egy edényben összekeverjük a száraz hozzávalókat, egy másikban a nedveseket, majd összeöntjük a kettőt, és elkeverjük. Sütőpapírral kibéleljük egy 15 cm-es forma alját, beleöntjük a masszát. 160 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben fél óra alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük! Leemeljük róla a tortakarikát, és fejre állítva, rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. 3 lapba vágjuk. (Ha nagyobb formában sütjük ugyanezt a mennyiséget, vélhetően csak 2 lapba tudjuk majd vágni, de az nem a világ vége.)
A mascarponés krémhez a Nutellát összekeverjük a mascarponéval, és megkenjük a tortalapokat. Ha ezzel a krémmel akarjuk borítani a tortát , – amit amúgy melegen ajánlok, én egyszerűen csak szeretem megnehezíteni az életem 🙂 – akkor duplázzuk a krém mennyiségét.
A torta lealapozásához, amennyiben ganache-t használunk, picit megmikrózzuk a tejcsokis masszát. Ne legyen teljesen folyós, de nagyon puha igen. Én lespóroltam a melegítést, mert úgy ítéltem meg, eléggé kenhető a ganache. No ez nem volt jó ötlet, mert nagyon gyorsan megkötött a hideg tortán, és nem lehetett szépen elkenni. Szerencsére ez a szőr alatt nem látszik. 🙂 Szóval kicsit melegítünk, majd körbekenjük vele a tortát. Ha nem ganache-sal dolgozunk, akkor a töltelékkel együtt frissen bekevert Nutella-mascarpone krémmel rögtön tudunk dolgozni a torta betöltése után. A lealapozott tortát minimum egy órára hűtőbe tesszük.
Ha nem cicás tortában utazunk, készen vagyunk!!!
Ha viszont abban a szerencsében van részünk, hogy az éppen kétéves lányunk rajong a cicákért, akkor még egy kicsit robotoljunk! 🙂 És olvassuk el a következő posztot a szőrkészítés fortélyairól! (Egy nő életében úgyis ritka, hogy a szőrért harcol. 🙂 ) Annyit elöljáróban, hogy nem vajkrémmel készül…
Kedves Kinga!
Nagyon szeretem a blogodat,mert gyönyörűek,amiket készítesz,és emellé nagyon kedvesen írsz 🙂
Ma ki szerettem volna próbálni ezt a tortát,de valamiért nekem a tortalap egyáltalán nem sikerült.Mindent pontosan úgy csináltam,ahogy leírtad,de egy lapos valami lett.Pedig nem vagyok kezdő…:-(
Segíts kérlek,mi lehetett a baj?
Előre is köszönöm:
Mackólány
KedvelésKedvelés
Kedves Mackólány! Köszönöm, nagyon kedves vagy, örülök, hogy tetszik a blog! A tortát te is 15 cm-es formában sütötted, vagy átszámoltad arányosan nagyobb formára? Hirtelen csak ez jut eszembe, hogy esetleg a forma mérettel lehetett a gond.
KedvelésKedvelés
Kedves Kinga!
Köszönöm a válaszod!Igen,ugyanaz a méret.
KedvelésKedvelés
Hmmm… Hát, nehéz így kitalálni, mi lehetett a gond… Véletlenül nem felejtetted ki a szódabikarbónát? 🙂 Velem megesik az ilyesmi. 🙂 Ha nem, akkor a sütőd hőfoka lehet még esetleg más… Én többször készítettem már, de ezt még nem tapasztaltam…
KedvelésKedvelés
Szia Kinga!
Holnap szeretném megsütni ezt a tortát annyi különbséggel hogy Unidect-el szeretném burkolni.(most fogok először) A kérdésem az lenne hogy ezt a fajta tészta is elbírja a fondant súlyát? Köszönöm szépen!
Ui.: Nagyon tetszik a blogod, igazán stílusos. 🙂
KedvelésKedvelés
Szia! Nem burkoltam még ezt a fajta piskótát, de szerintem oké lesz. És köszönöm, örülök, hogy tetszik! 🙂 Jó sütögetést!
KedvelésKedvelés
Szia! Ha átszámolom 18 cm-es formára, akkor a tojást merre kerekítsem? Maradhat egy, vagy inkább kettő legyen? Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Szia! Ha nem akarsz tojást felezgetni (én szoktam 🙂 ), akkor használj L-es méretűt.
KedvelésKedvelés
Köszönöm!
KedvelésKedvelés