Hogyan készítsünk cukorüvegből jéghegyet? – nem csak fanatikusoknak :)

Cukorüveg készítése - jéghegyek Jégvarázs tortára

A soha véget nem érő Jégvarázs őrület miatt két tematikus torta is készült a szülinapi ünnepléssorozat alatt. Szerettem volna, ha a két torta érdemben különbözik egymástól, így az egyik egy fondanttal burkolt emeletes Elsa torta lett, a másik pedig egy mascarponehabbal borított, havas táj feelinget adó torta Olaffal, a hóemberrel, és jéghegyekkel díszítve. A jéghegyek cukorüvegből készültek, ami gyakorlatilag egy házilag előállított kemény cukor.

Többféle verziót is próbáltam, úgyhogy tapasztalat felhalmozódott bőven. Jó hírként előrebocsátanám, hogyha nekem sikerült égési sérülések nélkül lebonyolítanom a projektet, akkor mindenki másnak is fog. Azért a gyerekeket helyezzük biztos távolságba, a cukor 150 fokos hőmérsékletét érdemes nem rajtuk ellenőrizni!

Cukorüveg jéghegy készítése Jégvarázs tortára

Cukorüveg főzése – előkészületek

Az alapanyagokon kívül, amikre a következő pontokban kitérek, szükségünk lesz egy nagy sütőlemezre, amit alufóliával bélelünk, és formaelválasztó spray-vel vagy olajjal vékonyan kikenünk. Sütőpapírt véletlenül se használjunk a művelethez, arra tökéletesen rátapad a cukorüveg! Cukorhőmérő is erősen javallott a projekthez, ennek hiányában bízzunk az ösztöneinkben. 🙂

Cukorüveg készítésekor két módszer közül választhatunk: használhatunk izomaltot vagy mezei kristálycukrot kukoricasziruppal.

Cukorüveg készítése izomalttal

A cukorüveg készítés leggyorsabb, legegyszerűbb, és legjobb eredményt adó módja az izomalt cukor használata. Ez egy speckó cukor, kis gömbökből álló formátumban árulják (pl. az Ázsia Bt-ben). Az izomalt cukor önmagában is szépen olvad, semmit nem kell hozzáadnunk. Beleöntjük a lábasba, kevergetés nélkül nagyjából 160 fokig melegítjük (ez nagyon gyorsan megtörténik!), ha tökéletesen felolvadt, és megvan a hőfok, félrehúzzuk, egy-két csepp ételfestékkel színezzük, és az előkészített tepsibe öntjük. 10 perc alatt megkeményedik. Utána tetszőleges formákra törjük: ne legyenek komoly ambícióink, biztosan nem a terveknek megfelelően fog törni. 🙂 Úgyhogy nem baj, ha relatív nagyobb adagot készítünk, így majd tudunk válogatni az alakzatok között. A kész jéghegyeket, cukorüveg darabokat légmentesen záródó dobozban tároljuk. Én közéjük is formaelválasztó spray-vel vékonyan megkent alufóliát tettem, nehogy összetapadjanak. 

No, ez a nagyon egyszerű módszer. Egyetlen szépséghibája az izomalt relatív magas ára. Cserébe viszont az így elkészült cukorüveg hosszabban szép, átlátszó marad, sokkal később kezd bemattulni, pár nappal a bevetés előtt is elkészíthető. És pontosan olyan színű lesz, amilyen ételfestéket hozzáadunk.

Cukorüveg készítése - jéghegyek a Jégvarázs tortára

Cukorüveg készítése cukorból és kukoricaszirupból

Ez a könnyebben hozzáférhető módszer. Több ilyen recept is kering a neten. A közös bennük, hogy nagy mennyiségű vízzel készülnek. Először én is így próbáltam, ezáltal egy meglehetősen hosszadalmas főzőcskézésben volt részem. Ugyanis a buzgón hozzáadott vizet szépen el kell párologtatnunk: ez a lenti cukormennyiségnél nekem 20 percet vett igénybe. Úgyhogy kipróbáltam egészen kevés víz hozzáadásával is: az eredmény ugyanaz, az elkészítési idő viszont pár percre csökkent. Annyi baj legyen! 🙂 A hozzávalók így már a kevés vizes módszer szerint szerepelnek (elég nagy adag lesz belőle):

400 g cukor

0,6 dl víz

0,6 dl kukoricaszirup (glükóz sziruppal vagy mézzel is helyettesíthető, de a méztől sárgásabb végeredményt kapunk)

1-2 csepp kék ételfesték

Az ételfesték kivételével mindent összeöntünk, és melegíteni kezdjük. Én néha megkevertem, hogy egyenletesen olvadjon. A folyadékot 150 fokig melegítjük. Hőmérő nélkül jelzésértékű, mikor a bugyborékolás csillapodik, és a főzet érezhetően szirupos állagú, nem olyan, mint a víz. Ez – a csökkentett kezdeti víztartalom miatt – pár perc alatt bekövetkezik. A izomalttal ellentétben ennek a főzetnek lesz egy halvány karamelles színe, így a végeredmény, kék ételfesték hozzáadása esetén, egy picit türkizes, de szép szín lesz.

A folyamat innentől megegyezik az izomaltos verzióval: az elkészült folyékony cukorüveget a tűzről levesszük, színezzük, az előkészített tepsibe öntjük, megvárjuk, míg tökéletesen megkeményedik, majd szándékainktól teljesen független random formákra tördeljük, és az izomalthoz hasonlóan tároljuk. FIGYELEM! A cukorszirupos verzió legkorábban előző nap készíthető el, mert utána elkezd opálosodni, ráadásul nem is egyenletesen:

Így néz ki a bemattult, beopálosodott cukorüveg

FONTOS! A cukorüveget a tortára csak tálalás előtt tegyük rá, mert elég hamar elkezd picit megolvadni a tortával érintkező része, no meg a hűtőpárát sem kedveli annyira.

Cukorüvegből persze nem csak jéghegy varázsolható. Speciális, cukorhoz való formákba öntve például nagyon elegáns díszek, “ékszerek” készíthetők a tortára, millió színben, de tepsire állított fém sütikiszúrókba is belecsurgathatjuk a cukrot. Kísérletezzünk bátran! 

 

5 gondolat “Hogyan készítsünk cukorüvegből jéghegyet? – nem csak fanatikusoknak :)” bejegyzéshez

  1. Szio!
    Először is hálás köszönetem a kipróbált receptekért.
    Lehet, hogy evidencia, vagy a dobozán rajta van, de az izomalt-víz arányát szeretném nagyon szépen kérni Tőled!:)
    Előre is köszönöm!

    Kedvelés

    1. Örülök, hogy szereted a recepteket. 🙂 A kérdésedet sajnos csak most vettem észre, remélem, még aktuális. Nem kell hozzá víz, magában megolvasztható az izomalt.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s