Csoki-eper mousse torta csokiszivarkákkal – csurgatott design

Csurgatott csoki-eoer mousse torta recept csokiszivarkákkal

Komolyan nem tudom, mire számítottam, amikor a gyerekekkel megszavaztattam, mi legyen a hétvégi torta. Epres túró vagy csoki-eper mousse torta? Nem baj, a demokráciát szeretjük, a gyerek is vegye ki a részét a fajsúlyos döntésekből. Túrótorta meg lesz máskor. Mert a diktatúrát is szeretjük. 🙂

És akkor a torta. Gyorsan bemutatom: brownie alap, csokimousse, epermousse, csurgatott étcsoki ganache, csokiszivarkák. Szerintem ezzel mindent elmondtam. 🙂

De kár lenne kihagyni bármilyen lehetőséget a szószaporításra, úgyhogy némi technikai részlet elöljáróban: A kétféle mousse nem a hagyományos, tojás alapú mousse technikával készült, ennek köszönhetően egy kicsit hamarabb tudunk a napi betevő kalóriaadagunkhoz jutni. A vitaminadagunkat pedig az eper hivatott biztosítani. És ha már itt tartunk… Aki teheti, ne irtó gagyi bolti mirelit eperből csinálja a mousse-t, mint én! Amikor kiolvasztottam az epret, konkrétan semmi íze nem volt, aztán valahogy a mousse-osítás során szerencsére elővarázsolódott belőle az íz, de nem adta magát könnyen. Biztos vannak jó márkák, ez mindenesetre nem volt az. Persze nem volna rossz tudni, melyik márka volt. De hát ennyire nem lehetek előrelátó. Bár mindegy is, idén egész biztosan fagyasztok epret, ellentétben az előző évek gyakorlatával! A tervekkel akkor sem volt gond, a kivitelezésbe némi hiba csúszott: nem fagyasztottam epret 🙂 . De idén, idén minden más lesz! Khm… tud valaki jó bolti mirelitet? 🙂 

Még mielőtt a receptre rátérnék (hamar munka ritkán jó :)) egy kicsit hadd ömlengjek a csokiszivarkákról. Azt SENKINEK nem szabad kihagynia! Fenomenálisan jó előállítani őket! Abbahagyhatatlan! Vagy én vagyok tök hülye. 🙂 Mindenesetre jön róla majd képes poszt. Hátha más is kipróbálja, és kiderül, hogy én kedvelem csak a kikapcsolódás eme sajátos formáját vagy népesebb a tábor. Persze azt én is belátom, hogy az ízélményhez nem elengedhetetlenül szükséges.

Na akkor most már igazán jöjjön az a fránya recept. És könyörgöm, senki ne tekerjen a bejegyzés aljára, hogy megnézze, milyen hosszú a recept! Nem áll egyenes arányban az elkészítési idővel, csak és kizárólag a terjengős stílusommal. 🙂

Csurgatott csoki-eper mousse torta recept csokiszivarkákkal

Csoki-eper mousse torta

18-as tortaformához (kb. 8 cm magas lesz)

Brownie (Cake shop-os könyv alapján):

1 tojás

100 g cukor

50 g étcsokoládé

55 g vaj

40 g liszt

8 g kakaópor

1/4 kk sütőpor

csipet só

Csokimousse réteg:

100 g étcsokoládé (aprítva vagy csokilencse formájában)

100 g tejcsokoládé (aprítva vagy csokilencse formájában)

1,4 dl tejszín a melegítéshez (lehetőleg 35%-os)

1,9 dl tejszín a habhoz (lehetőleg 35%-os) behűtve

3 lapzselatin

csipet só

 Epermousse réteg:

200 g fehércsokoládé (aprítva vagy csokilencse formájában)

180 g friss vagy mirelit (passzírozott) eperpüré (a passzírozásnál lesz veszteség, úgyhogy kb. 220-230 g-val érdemes indítani)

5 g keményítő

0,6 dl tejszín melegítéshez

2 dl tejszín a habhoz (lehetőleg 35%-os) behűtve

3 lapzselatin

Étcsokoládé ganache (a csurgatáshoz):

90 g étcsokoládé (aprítva vagy csokilencse formájában)

90 ml tejszín

Csokiszivarkákhoz (opcionális):

100 g étcsokoládé (aprítva vagy csokilencse formájában)

Csurgatott csoki-eper mousse torta recept csokiszivarkákkal

Először a brownie alapot készítjük el. A tojást a cukorral kihabosítjuk. A csokoládét a vajjal vízgőz felett felolvasztjuk (a tál, amiben a csoki van, ne érjen bele a forró vízbe), majd a tojásos részhez adjuk. A többi hozzávalót elkeverjük, és a tojásos-csokis masszába forgatjuk. Egy 18 cm-es tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük (oldalát nem kell), a masszát belesimítjuk, és 175 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, és csak akkor bolygassuk, emelgessük ki a formából, mert könnyen törik. Ezt a remek kis tanácsot akár én is megfogadhattam volna,  és akkor nem kellett volna reparálgatnom az alapot. 🙂

A csokimousse-hoz a kisebb mennyiségű tejszínt forrásig melegítjük, és feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott, majd kicsavart lapzselatint. Aki aggódik az eljárás miatt, itt megnyugvásra lelhet. 🙂 Beledobjuk a kétféle csokit, és alaposan elkeverjük, míg teljesen el nem olvad. Csipet sóval karakterizáljuk az ízeket. A nagyobb adag hideg tejszínt kemény habbá verjük, és a langyosra hűlt csokis masszába forgatjuk.

Elkezdjük a torta összeállítását. A brownie köré csatoljuk a tortaforma karimáját. (Ha meg akarjuk könnyíteni a dolgunkat a későbbiekben, akkor beapplikálhatunk a formába a brownie köré egy sütőpapírgallért, ami kb. a forma tetejéig ér. Így a kihűlt tortát könnyebb lesz majd kiszabadítani.) A csokimousse-t a brownie-ra simítjuk, és a hűtőbe tesszük. Amíg dermed egy kicsit, nekilátunk az epres rétegnek.

csurgatott csoki-eper mousse torta

Az epermousse-hoz először elkészítjük az eperpürét. A friss vagy kiolvasztott mirelit epret (itt húzódik a határvonal a mázlisták és a pechesebbek között 🙂 ) leturmixoljuk, és szitán átpasszírozzuk. Aki kevésbé finnyás, az ne passzírozzon! A püréből két kanálnyit elveszünk, és csomómentesre keverjük benne a keményítőt. A többi pürét a kisebb mennyiségű tejszínnel csípősre melegítjük, majd alaposan elkeverjük benne a keményítős részt, és újra visszamelegítjük (ne forrjon!). Feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott és alaposan kicsavart lapzselatint, majd hozzáadjuk a fehércsokoládét. A nagyobb adag hideg tejszínt kemény habbá verjük, és a csokis masszába forgatjuk. A kész epermousse-t a csokimousse tetejére simítjuk, és visszatesszük a hűtőbe 1-2 órára.

Amikor kellőképpen megdermedt, étcsoki ganache-sal bevonjuk. Ehhez a tejszínt felforraljuk és a csokira öntjük. Várunk két percet, majd addig keverjük, míg fényes, homogén folyadékot kapunk. Ha már nem meleg, a tortára öntjük. Mindenki bátorsága és tortaesztétikai irányultsága szerint járhat el ez ügyben. Az egyszerűbb megoldás, ha a ganache-t a még tortakarikában pihenő tortára öntjük, és így hagyjuk megszilárdulni. Értelemszerűen így egy szép, egyenletes réteget kapunk a tetejét, a torta oldala “csupasz” marad. Ha szeretnénk bíbelődni, akkor készíthetünk csurgatott design-t, ez is meglehetősen egyszerű. A tortát kiszabadítjuk a formából (sütőpapírgallérosok előnyben!), és a torta tetején, a szélén kezdve elkezdjük rácsurgatni a ganache-t. Lassan csurgassuk, hogy tudjuk szabályozni, mennyire folyjon le az oldalán! Ha még langyos és híg, gyorsan és bőven fog csurogni, ilyenkor haladjunk beljebb, és ott folytassuk az öntögetést. Ha viszont már eléggé kihűlt, lehet, hogy magától nem kezd nagyon csurogni, akkor egy kiskanállal rásegíthetünk, a szélén lefolyathatjuk vele a mázat. Ennél a technikánál akkor kapunk szép eredményt, ha nem törekszünk arra, hogy a csurgások egyformák legyenek. Ez az én világom! 🙂

Aki mostanra azt gondolja, a torta elkészítése fel fogja emészteni a teljes hétvégéjét, az egyrészt nagyon téved, másrészt kihagyhatja a záróakkordot, a csokiszivarkák elkészítését. Persze ez szarvashiba lenne. 🙂

csokiszivarkak
Van bárkinek szíve EZT kihagyni? 🙂

Aki viszont még bírja szuflával, az szivarkázzon. A csokiszivarokhoz az étcsokit megolvasztjuk, temperáljuk (így), és egyenletesen elkenjük egy felfordított tepsi alján. Amikor kezd szilárdulni, fém spatulával, bárddal (bármivel, ami erős és egyenes éle van) elkezdjük tetszés szerint feltolni, felgyűrni a csokit. Ahogy toljuk, úgy fog feltekeredni. Nyugodtan játsszunk! Lehet hosszabban és rövidebben feltolni, így vastagabb/vékonyabb szivarkákra tudunk szert tenni. Ha a felgyűrés közben “kanyarodunk”, akkor tölcsérszerű szivarkákat kapunk. (Ennél több részletre is számíthattok, amint elkészülök a már említett képes útmutatóval.)

Az elkészült csokiszivarkákat (teljes szilárdulás után) kedvünk szerint a tortára helyezzük. Én a torta közepébe szurkáltam, de lehet simán csak egy nagy kazalban a tortára halmozni is.

csokiszivarkak
Csokiszivarkák felülnézetből – csak én nem tudok velük betelni? 🙂

Ez is eper-csoki mousse torta ám, csak más technikával, nézzétek meg!

 

6 gondolat “Csoki-eper mousse torta csokiszivarkákkal – csurgatott design” bejegyzéshez

    1. Szia! Nem csináltam még, de amivel biztos, hogy működik, az a Meggle 1 literes abszolút tejmentes tejszínje, azt hiszem, cukrászhab néven. De szerintem kókusztejszínnel vagy rizstejszínnel is meg lehet próbálni.

      Kedvelés

  1. Megcsinaltam a ferjem születesnapjara.Magam sem hittem el,hogy a krem ilyen gyönyörüen meg fog allni nekem 😀 dupla adagbol keszült nagyon finom es gyönyörü lett 🙂

    Kedvelés

  2. Kislányom névnapjára szeretném készíteni. Egyszer használtam lapzselatint, de az nem sikerült jól. Zselatinnal (por) tudom esetleg helyettesíteni? Mennyi kell akkor belőle?
    Köszönöm előre is 🙂

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s